Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Csipke Csodái

Augusztus hónap webáruháza – Csipke Csodái. Mint minden hónapba, augusztusban is kiválasztotta a ShopRenter a hónap webáruházát több, mint 4700 webshop közül. A választásuk nagy örömünkre a csipkecsodai.hu-ra esett, mely alig egy hónappal a kinevezést megelőzően indult útnak, egy csodálatos és válság ihlette ötlet alapján, melynek kivitelezését, üzemeltetését, fejlesztgetését mi végeztük és végezzük azóta is.

Blogbejegyzésünkben a ShopRenter interjúját olvashatjátok, melyben végigvezetünk egy úton, mely rögös, nehézkes, de a megfelelő hozzáállással és szakértelemmel könnyen és sikeresen végigjárható. Ez az út pedig az, ahogy a Csipke Csodái, ebből a két szóból odáig jutott, hogy a hónap webáruháza lett és indul 2 Év webshopja díjazáson is.


A webáruházról

Mivel foglalkozik a webáruházatok és hol található a székhelyetek?

A Csipke Műhely Nagyvarsányban található, boltként nem üzemelünk, csak online üzletként, személyes átvételre viszont van lehetőség a telephelyünkön. Webáruházunk méteráru és rövidáru értékesítésével foglalkozik. Célunk, hogy kedves vásárlóink mindent egy helyen megkapjanak, ami a varráshoz szükséges. Árukészletünk heti szinten megújul, folyamatosan törekszünk arra, hogy különleges, szebbnél szebb textilekkel kedveskedjünk a varrás szerelmeseinek. Maga az üzemeltetés hatalmas feladat, és egy külön csapatot kíván. Nem tudja egy ember elvégezni a termékfeltöltést, a csomagolást, az ügyfélkapcsolatot és a marketinget, ez egyszerűen lehetetlen. A Csipke Csapata 2 kollégából áll, ők kizárólag az árubeszerzéssel, csomagolással és ügyfélszolgálattal foglalkoznak, minden mást a Shopmentor csapata üzemeltet, ami rendkívül sokat jelent.

 

Hogyan teljesít a webáruházatok?

Az indulás remekül sikerült, és terveink szerint ez a növekedés sokáig ki fog tartani, mi mindenképpen ezen fogunk dolgozni!

 

Mennyi a webáruházatok éves árbevétele?

Webáruházunk 2020. július 7-én indult, így éves bevételről még nem tudunk beszámolni, de annyit elárulhatunk, hogy nagyot robbantunk a piacon.

 

Miért a ShopRentert választottátok a célok megvalósításához?

A Shopmentor tulajdonosaként és ügyvezetőjeként több mint 8 éve foglalkozom ShopRenteres webáruházakkal, így számomra nyilvánvaló volt, hogy más nem is jöhet szóba. Rendkívül elégedett vagyok a rendszerrel, a folyamatos frissítésekkel, a supporttal, a villámgyors hibaelhárításokkal, nem hiába dolgozunk csak és kizárólag ShopRenter motorral.

 

Mennyire volt zökkenőmentes a webáruházatok elindítása? Milyen támogatást kaptatok?

Az indítás nagyon könnyen ment, a ShopRenter csapata mindenben a rendelkezésünkre állt, külön köszönöm a támogatást Mezei Zsanettnek és Takács Grétinek.

 

Milyen csomagot vásároltatok meg a ShopRentertől?

Silver csomaggal indultunk, aztán hamar rádöbbentünk, hogy ha igazán profin akarjuk csinálni, szükségünk van a Gold csomag által kínált marketing lehetőségekre. Kosárelhagyó, véleményösztönző, melyek manapság már alap dolognak számítanak, és nekünk már az induláskor szükségünk volt ezekre a funkciókra. textiles for sale in fabric shop

 

Milyen szolgáltatásokat vettetek igénybe a ShopRentertől?

A ShopRentert már nagyon régóta ismerem, de megosztanék néhány tippet, mivel érdemes indulni. Számomra az oktatóvideók rengeteget segítettek, minden funkcióról részletes videók találhatók meg a ShopRenter Akadémián belül.

 

Milyen ShopRenter design témát használtok? Milyen funkcióit emelnétek ki, amivel meg vagytok elégedve?

Az elképzelés már hónapokkal ezelőtt megvolt, ennek függvényében választottunk sablont is. A STARTER témára esett a választásunk, mivel rendkívül könnyen alakítható, jó alapot biztosít egy site builder csapatnak. Webáruházunkat a ShopMentor programozóinak segítségével teljesen az igényeinkre szabtuk.

 

Váltottatok-e már design témát?

Nem, nincs is tervben. A STARTER tökéletes kiindulási alap, amit hónapról hónapra fejlesztünk, nyomon követve az aktuális trendeket. Nagy figyelmet fordítunk a SEO-ra, a teljes marketinget a saját csapatunk látja el, így az ő ajánlásaikat követve alakítgatjuk a shopunkat.

 

Dolgoztatok együtt ShopRenter szakértővel?

Igen, a Shopmentor Kft. tulajdonosaként magától értetődő volt számunkra, hogy a már régóta tervezett webáruházunkat saját csapatunk fogja megtervezni és üzemeltetni. A design elkészítését, a termékfeltöltést, a termékfotózást és a marketing tevékenységet is a Shopmentor látja el, óriási sikerrel.

 

Hogyan döntöttétek el, hogy mit fogtok értékesíteni?

A webáruház ötlete egy igazi anya-lánya vállalkozásnak indult. Édesanyám varrónő, már több mint 30 éve, így ebbe az irányba kezdtük el felmérni az igényeket.

Egy igazán jó webshophoz elengedhetetlen a magas szintű szakmai ismeret, illetve a szenvedély. A varrás nemcsak egy hobbi, hanem életérzés, egyéniségünk kiteljesedése, ahogy a mottónkban is olvasható. Innentől kezdve egyértelmű volt számunkra, hogy ez lesz az a terület, amiben kiemelkedhetünk.

“Találj valamit, amit szeretsz csinálni, és akkor soha többé nem kell majd dolgoznod az életedben.” –   Harvey MacKay.

 

Hogyan, honnan szereztétek be a termékeket?

Exkluzív, magas minőségű termékeink a világ minden tájáról érkeznek. A nyugati trendeknek megfelelően felmérjük a piacot, ezt követően válogatjuk ki a jövő slágertermékeit. A minőségről magunk is meggyőződünk, a termékek nagy része személyes látogatás után kerül raktárunkba. Annyit még elárulhatunk, hogy Európa szerte vannak partnereink, hogy minden igénynek meg tudjunk felelni.

 

Hogyan szereztétek meg az első vevőket?

A Shopmentor csapat összeült és csak úgy száguldoztak az ötleteink. Már az indulás napján elindítottuk kampányainkat, az Ads és a Facebook segítségével. Egy új webáruház csak lóg a levegőben, senki nem találja meg marketing nélkül, azt hiszem, ezt már mindenki tudja. Főként az elején, de azt gondolom a későbbiekben is elengedhetetlen a reklámozás. Marketingstratégiánk 1 évre előre elkészült, ennek mentén haladunk hétről hétre az online és offline jelenlétünket illetően.

 

Jelenleg mely csatornák hozzák a legtöbb látogatót és vásárlást?

Jelen pillanatban a legmagasabb konverziót a Google Shopping kampányunknak köszönhetjük.

 

Használtok-e közösségi médiát?

Jelen vagyunk az Instagramon, Facebookon, Pinteresten. A napi posztokon kívül a célközönségeket meghatározva hirdetünk is ezeken a platformokon. Remarketing kampányaink rendkívül sikeresek. Facebookon a fő prioritást a közösségépítésre helyeztük, saját csoportunk egyre aktívabban hozza össze a varrás iránt érdeklődőket. A termékpromóciókon kívül nagy hangsúlyt fektetünk az edukációra is.
 

Hogyan dolgozzátok fel a rendeléseket?

A megrendelések feldolgozásáért édesanyám felelős, ő tartja a kapcsolatot a vásárlóinkkal, segít ahol csak tud. A csomagjainkat a GLS szállítja ki.

 

Milyen eszközöket és alkalmazásokat használtok a webáruház üzemeltetéséhez?

  •     Google eszközei (Merchant Center, Search Console, Google Ads, Analytics)
  •     SalesAutopilot
  •     Fogyasztó Barát (mindenképpen ajánljuk)

 

Használtok-e ShopRenter alkalmazásokat? Milyen értéket láttok bennük, milyen hatással vannak a webáruházatokra?

Használjuk az Okosügyvitelt, a Smartsuppot és az OptiMonkot. Utóbbi kettőnek a látogatók vásárlóvá alakításában van jelentős szerepük.
Tanácsok

 

Mi a legfőbb tanácsotok az újonnan induló webáruházaknak?

A legfontosabb, hogy tisztában legyünk a saját igényeinkkel. Tudjuk pontosan, hogy mit szeretnénk kihozni, mit akarunk elérni és erre legyen is egy ütőképes tervünk. Használjuk ki az oktatási lehetőségeket, és sose féljünk segítséget kérni, a szakértői portál nagy erőt ad a ShopRenternél, és a Support tud segíteni a választásban is. Ezáltal minden adott ahhoz, hogy egy igazán jó webáruházat hozzunk létre. De tényleg először nekünk kell tudnunk, hogy mit akarunk.

 

Ha téged is megihlet és cselekvésre késztet, ez az elismerésre méltó, és folyamatosan felfelé törekvő életút, keress minket bizalommal!

E-mail: info@shopmentor.hu

Telefon: 06 70 267 3914

Elvesztél ajánlataink tengerében?

Tekintsd meg összefoglaló táblázatunkat, így világosabb lesz milyen különbségek vannak egyes csomagjaink között.

logo Webshop alapbeállítások csomag Superior webáruház készítő csomag Webáruház költöztetés csomag Webshop redesign csomag Egyedi design csomag
           
Dedikált kapcsolattartó small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Főoldali designterv és fejlesztés   small-correct(sablon alapú) small-correct(sablon alapú) small-correct(sablon alapú) small-correct(egyedi)
Kategóriaoldali designterv és fejlesztés         small-correct
Termékoldali designterv és fejlesztés         small-correct
Választott aloldali designterv         small-correct
Mobilra designterv         small-correct
Általános beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Domain beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Fizetési és szállítási beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Rendeléssel kapcsolatos beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Alap onpage és technikai seo beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Mobilra, tabletre optimalizálás (reszponzív) small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Grafikai elemek elkészítése   small-correct small-correct small-correct small-correct
Kapott képek méretezése, tömörítése (nem termékfotók) small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Belépés és regisztráció beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Megjelenítési beállítások small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Termékfeltöltés   small-correct(10 db) small-correct(termékek költöztetése) small-correct(10 db) small-correct(10 db)
Egyedi visszaigazoló emailek   small-correct small-correct small-correct small-correct
Egyedi hírlevélsablon   small-correct small-correct small-correct small-correct
Bannerkészítés   small-correct small-correct small-correct small-correct
CSS kódolás   small-correct small-correct small-correct small-correct
Egyedi modulok létrehozása admin felületről szerkeszthető         small-correct
Egyedi modulok létrehozása admin felületről nem szerkeszthető   small-correct small-correct small-correct  
Egyedi lenyíló készítése   small-correct small-correct small-correct small-correct
Logótervezés         small-correct
Névjegykártya tervezés         small-correct
Aloldalak létrehozása (maximum 10 db)   small-correct small-correct small-correct small-correct
Tervezést megelőző piackutatás és konkurenciaelemzés   small-correct small-correct small-correct small-correct
Sablon beállítása, átalakítása a terveknek megfelelően   small-correct small-correct small-correct  
Kiválasztott sablon beállítása módosítás nélkül small-correct        
Egyedi témafejlesztés         small-correct
301-es átirányítások     small-correct    
Termékek költöztetése előző webáruházból     small-correct    
Számlázó program integrációja small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Online fizetési mód integrációja small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Jogi dokumentációk integrációja vagy feltöltése small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Alkalmazások beállítása small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Marketing eszközök integrálása   small-correct small-correct small-correct small-correct
Kategóriafa kialakítása small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Kategórialeírások készítése (maximum 50 db)   small-correct small-correct small-correct small-correct
Termékmatrica tervezése és létrehozása   small-correct small-correct small-correct small-correct
Hűségpontrendszer, véleményösztönző, kosárelhagyó kialakítása   small-correct small-correct small-correct small-correct
Tesztelés, komplett ellenőrzés small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
Ajándék termékfeltöltést segítő oktatóanyag small-correct small-correct small-correct small-correct small-correct
           
  Érdekel Érdekel Érdekel Érdekel Érdekel